Magyar népmesék - Pirosmalac
Egyszer volt, hol nem volt, volt az egyik faluban egy olyan asszony, akinek sohase volt gyermeke.
Egyszer aztán elszólta magát az asszony, hogy nem bánná már, ha a jó isten egy kutyakölyköt adna neki, azt is felnevelné, csak legyen, akiben öröme teljék.
Telt-múlt az idő, egyszer csak született neki egy gyermeke, de az nem gyerek volt, hanem egy kismalac. Akkor jutott csak eszébe az asszonynak, hogy ő egyszer elszólta magát. De hát mit csináljon, ha már megvan, csak fel kell nevelje!
Összeültek az asszonyok, ahogy szoktak, beszélgetni. Pirosmalac mindig ott ült az anyja mellett, mindig ott kuncogott.
- Hallja-e, komámasszony, ez a kismalac azért visít, mert menne az iskolába a többi gyerek után.
- Hát ne űzzenek már énbelőlem csúfságot - mondta a Pirosmalac anyja. Nagyon szégyellte, hogy neki csak egy ilyen gyereke van.
No de a többi asszony addig beszélt neki, amíg csak elküldte Pirosmalacot az iskolába. Ott meg visított a tanító úrra. A tanító, hogy elhallgattassa, odalökött neki egy könyvet. Mindjárt elhallgatott Pirosmalac. A kis orra járt betűről betűre. Tanult olvasni.
Egyszer a gyerekek elindultak, hogy mennek földiepret szedni. A kismalac is menni akart, de az anyja nem akarta engedni. Hanem a szomszédasszonyok addig beszéltek, hogy csak elengedte. A többi gyermek kosarat vitt, a kismalacnak is kellett. A kis orrára tették, azzal elindultak.
A szomszédban volt egy kisfiú, éppen annyi idős, mint Pirosmalac. Az anyja a lelkére kötötte, hogy nagyon vigyázzon a kismalacra.
A kismalac elmaradt a többitől, levetette a malacbőrt. Hát mikor levetette, hetedhét országon olyan szép teremtés nem volt sem Dunán innen, sem Tiszán túl.
Hamar teleszedte a kosarát, akkor aztán újra felvette a malacbőrt, s ment a többi után. A szomszéd fiú ezt mind látta, de egy szót sem szólt.
A szülők már sokallották, hogy a gyermekek oda vannak, kiállottak az útra.
- Nézzétek csak, Pirosmalac is hoz földiepret! Ki szedte tele a kosarát?
- Pirosmalac! - mondta a fiú, de egy árva szót sem szólt arról, hogy ő mit látott.
Mikor kikerültek az iskolából, eljártak a fiúk a lányokhoz estézni. A fiú elment estézni Pirosmalacékhoz. Az apja meg az anyja csak nézték sopánkodtak, hogy vajon mit akarhat ez a szegény fiú ettől az oktalan állattól. De a fiú nem tágított, csakis oda járt.
Egyszer eljött az ideje, hogy a legény megházasodjon.
- Kit veszel el, fiam?
- A szomszédban való Pirosmalacot.
- Ó ne hozz szégyent a fejünkre, fiam! Lásd, tisztességben megvénültünk, most akarsz hírbe tenni bennünket?
De a fiú kötötte magát, hogy ő csakis Pirosmalacot veszi el. Összeszedte a komáit, elmentek kérőbe. Azt mondja az apja, mikor odaértek:
- Az én fiam soha meg nem házasodik, ha Pirosmalacot hozzá nem adják.
Jegyben jártak aztán addig-ameddig. A lakodalomban ott volt az egész falu, de még a szomszéd falu is, ha eddig nem láttak csodát, hát lássanak most.
Mikor megvacsoráltak, a fiatalok felmentek a padlásra, mert akkoriban az volt a szokás. A vőlegény az anyjának elmondott mindent. Azt is megmondta, hogy mikor ő lelöki a malacbőrt, az anyja égesse el.
Bandaszónál mentek fel, avval jöttek le. Volt bánat, amilyen volt, de lett olyan öröm, hogy ki se lehet mondani. Mindenkinek tetszett, mindenki csodálkozott, mert még senki se látott olyan szép menyasszonyt, mint amilyen Pirosmalacból lett!
Eddig volt, mese volt, tarka kocánk sose volt.
Egyszer volt, hol nem volt, volt az egyik faluban egy olyan asszony, akinek sohase volt gyermeke.
Egyszer aztán elszólta magát az asszony, hogy nem bánná már, ha a jó isten egy kutyakölyköt adna neki, azt is felnevelné, csak legyen, akiben öröme teljék.
Telt-múlt az idő, egyszer csak született neki egy gyermeke, de az nem gyerek volt, hanem egy kismalac. Akkor jutott csak eszébe az asszonynak, hogy ő egyszer elszólta magát. De hát mit csináljon, ha már megvan, csak fel kell nevelje!
Összeültek az asszonyok, ahogy szoktak, beszélgetni. Pirosmalac mindig ott ült az anyja mellett, mindig ott kuncogott.
- Hallja-e, komámasszony, ez a kismalac azért visít, mert menne az iskolába a többi gyerek után.
- Hát ne űzzenek már énbelőlem csúfságot - mondta a Pirosmalac anyja. Nagyon szégyellte, hogy neki csak egy ilyen gyereke van.
No de a többi asszony addig beszélt neki, amíg csak elküldte Pirosmalacot az iskolába. Ott meg visított a tanító úrra. A tanító, hogy elhallgattassa, odalökött neki egy könyvet. Mindjárt elhallgatott Pirosmalac. A kis orra járt betűről betűre. Tanult olvasni.
Egyszer a gyerekek elindultak, hogy mennek földiepret szedni. A kismalac is menni akart, de az anyja nem akarta engedni. Hanem a szomszédasszonyok addig beszéltek, hogy csak elengedte. A többi gyermek kosarat vitt, a kismalacnak is kellett. A kis orrára tették, azzal elindultak.
A szomszédban volt egy kisfiú, éppen annyi idős, mint Pirosmalac. Az anyja a lelkére kötötte, hogy nagyon vigyázzon a kismalacra.
A kismalac elmaradt a többitől, levetette a malacbőrt. Hát mikor levetette, hetedhét országon olyan szép teremtés nem volt sem Dunán innen, sem Tiszán túl.
Hamar teleszedte a kosarát, akkor aztán újra felvette a malacbőrt, s ment a többi után. A szomszéd fiú ezt mind látta, de egy szót sem szólt.
A szülők már sokallották, hogy a gyermekek oda vannak, kiállottak az útra.
- Nézzétek csak, Pirosmalac is hoz földiepret! Ki szedte tele a kosarát?
- Pirosmalac! - mondta a fiú, de egy árva szót sem szólt arról, hogy ő mit látott.
Mikor kikerültek az iskolából, eljártak a fiúk a lányokhoz estézni. A fiú elment estézni Pirosmalacékhoz. Az apja meg az anyja csak nézték sopánkodtak, hogy vajon mit akarhat ez a szegény fiú ettől az oktalan állattól. De a fiú nem tágított, csakis oda járt.
Egyszer eljött az ideje, hogy a legény megházasodjon.
- Kit veszel el, fiam?
- A szomszédban való Pirosmalacot.
- Ó ne hozz szégyent a fejünkre, fiam! Lásd, tisztességben megvénültünk, most akarsz hírbe tenni bennünket?
De a fiú kötötte magát, hogy ő csakis Pirosmalacot veszi el. Összeszedte a komáit, elmentek kérőbe. Azt mondja az apja, mikor odaértek:
- Az én fiam soha meg nem házasodik, ha Pirosmalacot hozzá nem adják.
Jegyben jártak aztán addig-ameddig. A lakodalomban ott volt az egész falu, de még a szomszéd falu is, ha eddig nem láttak csodát, hát lássanak most.
Mikor megvacsoráltak, a fiatalok felmentek a padlásra, mert akkoriban az volt a szokás. A vőlegény az anyjának elmondott mindent. Azt is megmondta, hogy mikor ő lelöki a malacbőrt, az anyja égesse el.
Bandaszónál mentek fel, avval jöttek le. Volt bánat, amilyen volt, de lett olyan öröm, hogy ki se lehet mondani. Mindenkinek tetszett, mindenki csodálkozott, mert még senki se látott olyan szép menyasszonyt, mint amilyen Pirosmalacból lett!
Eddig volt, mese volt, tarka kocánk sose volt.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése