Sándor György humoralista mondásai

Sándor György humoralista mondásai

- A cukrász a selejtet habbal takarja be, a kőműves habarccsal, Az orvos meg földdel

- A gazdaság a szakadék szélén áll, de jövőre egy nagy lépést teszünk előre

- A kenderkötéllel való akasztás függőséget okoz

- A kisbaba olyan, mint a Nescafé. Könnyű megcsinálni és egész éjjel ébren tart

- A második házasság az optimizmus győzelme a tapasztalat felett

- Az embernek három korszaka van: ifjúság, felnőttkor és a "remekül nézel ki"

- Az élet olyan tragikus, Az egyik nap még itt van az ember, a másik nap meg szintén

- Az öregségnek két fő tünete van: Az egyik a memóriazavar, a másikat elfelejtettem

- Becsaptam egy ajtót. Azt mondtam neki, hogy nyitva van

- Ha három madár lennék, látnám magam felülről, amint magam után repülök

- Hatalmas kagylógyűjteményem van, amit csak úgy elszórva tartok a világ tengerpartjain. Talán már láttad

- Isten jól sikerült alkotása vagyok, elvégre rögtön bőrkötésben adott ki

- Magyarországon azért ilyen lassú a vasúti közlekedés, mert meg kell őriznünk a nagy ország látszatát

- Ma reggel arra ébredtem, hogy már nem alszom

- Miért ülsz ilyen egyenesen? Nyilván tartásod van?

- Neked, mint kívülállónak mi a véleményed az intelligenciáról?

- Nem szabad vizet inni, mert az nagyon erős ital. Fenntartja azokat a nagy hajókat

- Olyan mélyen aludtam tegnap este, hogy amikor felébredtem nem tudtam kimászni

- Rómában a papi nőtlenség apáról fiúra szállt

- Stressz az, amikor üvöltve ébredsz fel, aztán rájössz, hogy nem is aludtál



Sándor György legújabb esetei





6 megjegyzés:

Unknown írta...

Sándor György egyszerűen zseniális!
Talán a legnemesebb humort művelő Mester: egyszerre tanít,és szórakoztat.

Köszönöm a Postot!

Unknown írta...

Pontosan igy van!🍀

Névtelen írta...

Sződligeten,KISZ ! Táborban kétszer volt az elsőn bunkók voltunk, a másodikon olyat adott, amit a mai napig nem felejtek el. Megaláztatás, így nem tanított senki.Isten nyugosztalja,szerencsétlen halála.többet érdemelne az emléke.
Joe

Névtelen írta...

még él, hála bárkinek

Névtelen írta...

Nagyon nagyon szerettem ,szeretem.Egyedi és különleges humorát. 👍🥰😘🙏

Névtelen írta...

Kedvencem Tőle: Megyek az utcán, teszem egyik lábam a másik elé, másikat az egyik elé. De jó, hogy nincsen harmadik, most hová tenném!